hirek

Őszi teendők a kertben

Legfontosabb feladatok ősszel a kiskertekben

  • A kert rendbetétele során rengeteg zöldhulladék keletkezik, ezért fontos a komposztáló megléte és a komposztálás,
  • gyűjtsük össze a lehullott lombot és tegyük a komposztra.
  • Ültessünk virághagymákat, hogy tavasszal szebbnél szebb hagymások vegyenek körül minket.
  • Szedjük le az ősszel érő gyümölcsöket, zöldségeket.
  • vágjuk vissza az évelőket, cserjéket.
  • Itt az ideje a sövény utolsó visszavágásának.
  • Dolgozzunk komposztot, szerves trágyát a talajba, ezáltal javítjuk azt.

Nyári teendők a kertben

A legfőbb teendők nyáron a kertben

  • Az elhervadt virágokat vágjuk le.
  • Amennyiben szükséges védekezzünk a kártevők, kórokozók ellen.
  • A nyári melegben fontos az öntözés, ne hagyjuk kiszáradni sem a cserepes sem az ágyásban levő növényeinket.
  • A gyepet is folyamatosan öntözni kell, illetve a tápanyag utánpótlásról se feledkezzünk meg.
  • Rendszeresen nyírjuk a gyepet.
  • A sövények első nyírására is sor kerülhet.

Tavaszi teendők a kertben

Legfontosabb feladatok tavasszal a kertben

  • Metszük meg díszfáinkat, cserjéinket, a tavaszi virágzók kivételével, amelyeket virágzás után kell megvágni.
  • Metszés után szórjunk ki szerves tápanyagot.
  • Öntözőrendszerünket nézzük át, indítsuk el.
  • Nézzük meg a gyepünket, vágjuk le és szellőztessük meg, majd szórjunk ki hosszúlebomlású gyeptrágyát.
  • Ültessünk fákat, cserjéket, illetve a veteményesben szórjuk ki a kiválasztott magokat.

Téli teendők a kertben

Fontos kerti teendők télen

  • Tegyünk ki etetőt és itatót madarainknak, gondoskodjunk arról, hogy tavaszig folyamatosan fel legyen töltve. Ha sok bogyós cserjét ültettünk, az is eleségként szolgál számukra
  • mivel a kert ilyenkor alszik, most van időnk megtervezni a jövő évi kiültetéseket, hogy mik kerüljenek a veteményesekbe, rendeljük meg a vetőmagokat.
  • Szerezzük be a tél végi metszéshez szükséges eszközöket (metszőolló, ágvágó, fűrész, sebkezelő), illetve tegyük rendbe a már meglévőket

A komposztálás

A komposztálás és talajtakarás jelentősége

Bár a komposztálásról már volt szó, sohasem lehet róla eleget beszélni. Háztartásunkban, kertünkben rengeteg zöldhulladék keletkezik, ősszel pedig ott a sok nyesedék, lomb… Legjobb, ha ezeket helyben kezeljük, így nem kell a kukába tömni, elégetni, vagy elszállíttatni ezt a típusú hulladékot. Egy kis elszántsággal könnyedén tudjuk komposztálni ezeket, azaz termőfölddé alakítjuk a különböző szerves anyagokat. Komposztálhatók a különféle zöldségek, szárak, levelek, olajos magvak, csonthéjak, kávé, tea, fűszer- és gyógynövények, tojáshéj, vágott virágok, szobanövények, festetlen-, fehérítetlen natúr papír, lomb, levágott fű, gally, növénynyesedék, faforgács, szalma, faapríték, fahamu …
A komposztálás során tulajdonképpen egy természetes körfolyamatot utánozunk. A folyamat során a szerves hulladékból, a növények számára felvehető tápanyagot tartalmazó, magas humusz tartalmú komposzt keletkezik.
A komposztálást úgy végezzük, hogy a megfelelő hozzávalókat, a megfelelő arányban belekeverjük a készülő termékbe, így tökéletes eredményt kapunk.

Öntözés – mit – mivel - hogyan?

Lassan véget ér a nyár, sokan elgondolkodnak azon, hogy jövőre, hogyan lehetne hatékonyabban öntözni kertjüket. A kánikulában, szárazság idején, amilyen most is volt, kertünk növényei is bőséges víz után szomjaznak. Ha szeretnénk, hogy kertünk üde és zöld oázis legyen az év legmelegebb hónapjaiban is, s a virágok ne kókadozzanak, hűsítésükről illetve a magas fokú párolgás miatt a kellő vízpótlásról gondoskodnunk kell.
Minden növénynek más a vízigénye, éppen ezért merül fel a kérdés, mikor, hogyan, és mivel locsoljunk?

Friss zöldségek, ízletes gyümölcsök

Friss zöldségek, ízletes gyümölcsök- avagy milyen zöldségeket és gyümölcsöket  ültessünk és hogyan?

Előző hónapban a zöldségeskert fontosságáról beszéltünk és nagy vonalakban ismertettük a létrehozásához szükséges dolgokat. Most megnézzük hogyan és mit ültessünk?!
A saját kertünkből szedett zöldség, gyümölcs mindig friss, ezáltal sokkal ízletesebb, zamatosabb, össze sem lehet hasonlítani a boltban vagy zöldségesnél vásárolttal. Azokat már a teljes érettség elérése előtt leszedték a szállíthatóság és eltarthatóság miatt, így az íz anyagok sem tudtak teljesen kialakulni. Továbbá azt sem lehet tudni, milyen kémiai anyagokat tartalmaznak, amely a permetszerekből és műtrágyákból kerülhetett bele, ezért nagyon fontos a házi termesztésű zöldség. Ahol kisgyermek van, ott főleg nem mindegy milyen ételeket eszik, mivel manapság annyi az allergiás megbetegedés, ami főleg a szervezetben levő sok kémiai anyagra vezethető vissza.
Mit várhatunk a konyhakerttől?

A négy évszakos kert

Sokan álmodnak olyan kertről, amely minden évszakban folyamatosan változik, és új dolgokkal gyönyörködtet. Legyen szó virágokról, amelyek színekbe öltöztetik a kertet, illetve fákról, cserjékről, melyek a virágszegény hónapokban vesszőjükkel, kérgükkel, termésükkel díszítenek. Ha jól válogatjuk össze növényeinket, kertünk minden évszakban új arcát mutatja.

Legyen zöldségeskertünk!

 Az idősebbek biztosan emlékeznek arra, hogy bármekkora méretű volt régen egy kert, mindig jutott benne hely zöldségnek-gyümölcsnek. Ez sajnos mára már elfelejtődött, mivel az emberek rohannak, a világ felgyorsult. Mindenki a legjobbat szeretné adni gyermekeinek, unokáinak. Ki ne szeretne egészségesen élni?
A médiából folyamatosan azt halljuk, hogy mennyi vegyszert, kémiai anyagot viszünk be a szervezetünkbe. Ez ellen legegyszerűbben úgy védekezhetünk, ha saját kertünkben zöldségeket, gyümölcsöket termelünk. Hozzunk létre egy kis zöldségeskertet!

Oldalak