Partnerek

Partnereink valamint, ajánlott szolgáltatások és vállalkozások Szentendrén és környékén

  • Kisebb és nagyok kertek elválasztására kerítést szokás felhúzni ez a kerítés készülhet kerítéslécekből vagy kerítéselemekből, amelyeket manapság megvásárolhatunk készen vagy éppen elkészíthetünk saját magunk is. Bármelyiket is választjuk érdemes előzetesen kalkulálni: amennyiben mi magunk akarjuk teljes egészében elkészíteni akkor minden bizonnyal szükségeltetik némi barkács ismeret és jó sok munkaóra vagy szakember igénybevétele amely szintén nem olcsó ha éppen találunk erre a munkára megfelelő szakembert, mert ez sem könnyű napjainkban. A kerítés a kert dísze is lehet, amely akár pár év múlva olyan módon válhat az időjárás martalékává, hogy az egykori díszből a kertünk romos maradványává válik. Ezért érdemes körültekintően anyagot választani, ha előre tudjuk, hogy nem lesz időnk a kerítésléc karbantartására, annak festésére ápéolására és gondozására, akkor érdemes műanyag kerítéselemet választani. Tudjuk soka idegenkednek a műanyagtól: az nem természetes, csúnya. Pedig a mai műanyagok megtévesztésig hasonlíthatnak akár fára, akár fémre. Amennyiben mégis ragaszkodunk a természetes hatáshoz meggondolandó a WPC használata, amelyet előre méretre vágva rendelhetünk meg és akár tetőfedő Szentendre nélkül is mi magunk fel tudjuk szerelni. 

  • Építkezik netán lakást újít fel? Manapság talán egy ház vagy lakás esetén legdrágább és legköltségesebb, amikor a fürdőszobát újítjuk fel, rendszerint ilyenkor teljes burkolatcsere történik ráadásul a különböző szaniterekhez is hozzá kell nyúlnunk egyik sem olcsó, de sok esetben megéri. A csempekínálat manapság hatalmas: választhatunk magyar gyártók burkolatai közül de egyaránt jelen vannak a lengyel, cseh, olasz vagy éppen spanyol illetve portugál gyártók különböző csempéi és járólapjai. Igazából nem is az számít hol gyártják, bár a csempeboltok szakembereinek egészen biztos ettől eltérő véleményük van. Lényeg a lényeg ki kell találnunk a hangulatot, színeket, formákat. Manapság egyre többen választanak mind a fürdőbe, mind pedig a konyhába metró csempe burkolatokat. Egyfelől mert többféle hangulat megvalósítható: a hideg skandináv, a meleg mediterrán és persze az egzotikus észak-afrikai hangulatot is be tudjuk varázsolni a fürdőszobánkba, konyhánkba.

  • Ajándékot ékszert szeretne, ami egyedi és stílusos, olyan amilyen nem jön szembe máson? Egyedi ékszerkészítés Szentendre városban. Gondolja ki mit szeretne és tapasztalt ékszerkészítő segít a tervek megalkotásában és természetesen el is készíti Önnek a kész drágaköves gyűrűt, egyedi karkötőt vagy éppen nyakláncot. Születésnapra, esküvőre ballagásra vagy egyéb nevezetes eseményre az egyedi ékszer mindig csodálatos meglepetés.

  • Kirándulna vagy nyaralna? A Dunakanyar szinte minden aktív és passzív pihenésre vágyó igényét kielégíti. Legyen szó dunai kajakozásról, szentendrei városnézésről, erdei sétákról vagy kemény hegyi terepes bringázásról a Pilis hegységben ez mind adott a Dunakanyar legszebb településein. Nem tudja hol szállna meg? Szentendrén vagy Leányfalun esetleg Visegrád szállást keres? Nagy választékban válogathat neves szállodák, kisebb panziók és apartmanházak kínálata között.

  • Alternatív fűtés? Drága a gázszámla esetleg hangulatos tűz ropogásra vágyik? Gyakorlott cserépkályhás Szentendre és környékén vállalja egyedi építésű cserépkályhák, kandallók kivitelezését és tervezését egyaránt. Akkor sincs akadály ha ehhez falat kell bontani, hiszen gyakori igény, hogy a felépített cserépkályha ne csak egy helyiséget fűtsön, ilyenkor sem kell azért arra számítani, hogy az egész házat szét kell verni, nincs ez  így panelban sem. Ma már olyan korszerű betonvágásra szakosodott cégek is elérhetők, akik csak az adott falrész helyét vágják ki viszonylag csendben és a lehető legkevesebb porral vagy hulladékanyaggal dolgoznak ezek a mesteremberek. Érdemes tehát lakás vagy családi ház átalakítása során olyan szakembereket is felkeresni vagy legalább ajánlatot kérni, akiknek a beton-, valamint a falvágás a leggyakoribb szolgáltatásaik.

  • Egy hangulatos helyen a Dunakanyarban egy remek és ízletes pizza lehet? Pizza Szentendre a legfinomabb pizzák várnak rád, magyaros ízek, fűszerek, zöldégek és ízvilág. Bizony ez nem a hagyományos olaszos pizza vékony tésztával ez a helyi viszonyokra lett kikisérletezve, ahogy a pizzát Leányfalun szeretik: vastag tésztával, jó sok feltéttel, hogy gyomor ne maradjon éhesen. Válogatott friss alapanyagok, egyedi tészta és a feltétekből sem marad semmi ki. Itt egy közepes méretű pizzával is jól fogsz lakni, amennyiben Szentendrén vagy Leányfalun netán Tahiban jársz, esetleg átutazol Visegrád vagy Esztergom felé itt érdemes megállni és kipróbálni a magyaros pizzákat.

  • BMW autószerelőt keresel? Akkor a legjobb helyen jársz hiszen kevesen értenek és ismerik annyira jól a márkát, mint a budapesti BMW szakszerviz a IX. kerületben. Itt mindenfajta BMW-hez értenek, legyen szó a 3-as sorozatról vagy az 5-ösről E vagy F kódjelekről, X5 vagy X6 BMW autója a legjobb kezekben lesz és a szerviz sokakkal ellentétben nem a lehúzásról szól, felesleges dolgokra nem fognak rábeszélni és az olajat is előtted cserélik ki ha kéred, ugyan nem kapsz ingyen Colát a recepción de ezt a szervizdíjakon bőven meg lehet spórolni. Egy BMW szerviz ahol értenek az autódhoz és Hozzád is korrekt módon viszonyulnak.

  • Akkor sem szabad kétségbe esnie ha nem talál vásárlót használt autójára ugyanis az autó felvásárlás csapata ebben a segítségére lesz. Kortól és autómárkától függetlenül készpénzért vásárolnak fel autókat minden bürokráciát átvállalva. Sőt amennyiben autója mozgásképtelen akár el is szállítják a helyszínről a vételár ellenében. Amennyiben tehát kerülgeti kertjében, otthonában, garázsában már nem használt autóját keresse fel a használtautó felvásárlás csapatát.

  • Duguláselhárítás Szentendre: Nem folyik le a lefolyó vagy totálisan eldugult a WC? Ilyenkor nincs más módszer el kell hárítani valamilyen módon a dugulást, neki lehet fogni otthon is kézi eszközökkel, vegyszerekkel és csodaporokkal de amikor már nagy a baj ezek a praktikák nem fognak segíteni. Ki lehet hívni azokat a duguláselhárító cégeket is akik elől szerepelnek a keresőkben, de nem biztos, hogy jó választás ugyanis sok közöttük az átverésre szakosodott szaki. Érdemes megnézni a szóban forgó cég weboldalát, főként a referenciákat és a véleményeket ha ilyen nem akad az már rossz előjel. De aki womás duguláselhárítással is foglalkozik jó esetben nem kókler, hiszen ezek a legmodernebb berendezések nem két fillérbe kerülnek, aki ilyenre beruház, minden bizonnyal sok-sok duguláselhárításon van túl. Nem véletlenül a woma és csatornakamerás eszközök garanciát jelentenek a cégre amely ilyen gépekkel rendelkezik. Hiszen a csőkamerás vizsgálat éppen arra való, hogy a szakember be tudja mutatni az elvégezett munka mennyire volt sikeres vagy sem. Sőt ezt a vizsgálatot még a biztosító is elismeri, kérejen tehát mindig csatornakamerás vizsgálatot.

  • Haben Sie ausländische deutsche Bekannte und meist besitzen Sie sie in der Stadt? Das ist alles gleich, aber ein ganzer Budapester Spaziergang würde in vielen Fällen Fachwissen erfordern. Stadtrundfahrt in Budapest, wir kennen nicht viele Attraktionen sowie einen qualifizierten Reiseleiter, der genau das ist, was diese Aufgabe ist. Ganz zu schweigen davon, dass unsere Besucher Museen besuchen möchten. In diesem Fall wurde Mihály Munkácsy geboren, als er geboren wurde und als er den Höhepunkt der Malerei erreichte. Wer ist Tivadar Csontváry Kosztka und wie gut war sie in ihr und ihrem Leben. Es gibt viele berühmte ungarische Maler, Bildhauer und Handwerker, deren Leben auf dem gewöhnlichen Menschen seinen deutschsprachigen Bekannten im Alltag nur wenig erzählen kann. Aber warum nicht, ist hier ein professioneller Führer, der alles über ungarische Museen und die Dinge, die dort leben, weiß. Nenne es jederzeit.

  • Aki építkezik minden bizonnyal tudja milyen macerával jár ez, engedélyeztetni, megterveztetni jó kivitelezőt, kivitelezőket találni, plusz külön a vízvezeték-szerelőt, gázszerelőt, villanyszerelőt találni. Elmegy a segédmunkás nem ér rá az ács? A tetőfedés rossz munkát végzett? Aki szeretné megkímélni magát ezektől a feladatoktól, kellemetlenségektől és bosszúságoktól és Szentendrén lakik érdemes felelős műszaki vezető Szentendre találni, mert nem mindegy az, hogy mennyi energiánk, időnk megy rá az építkezésre akár úgy, hogy még rá is fizetünk arra. Az építési műszaki vezető szakember, mérnök és számos projektet lebonyolítot, ismeri az építkezésekbuktatóit és a megrendelő illetve a saját érdekében is igyekszik ezeket elkerülni. Ne spóroljunk ezen, sokkal többet takaríthatunk meg egy szakember alkalmazásával aki a mi érdekeinket képviseli a kivitelezés során, akár már a tervezés fázisába is érdemes őt belevonni.

  • Aki pedig a mindennapi bosszankodást is meg szeretné spórolni akár a kőműves munkák terén akár egy komplett építkezés vagy lakásfelújítás során annak érdemes generálkivitelező céget megbízni a teljes munkafolyamat lebonyolítására és a komplett építkezés megvalósítására egészen az építkezés kezdetétől már a tervezés fázisától a végéig. Lehet, hogy ez a költség elsőre soknak tűnik de nem szabad elfelejteni sosem azt a közmondást amely szerint "amit nyer a réven, elveszti a vámon" bizony manapság mindenképpen érdemes már így gondolkozni akár egy saját építkezés során, még akkor is ha úgy gondoljuk mi magunk értünk az építkezéshez láttunk már téglát, betonkeverőt és maltert és jobban tudjuk a kőműves csapatnál mit hogyan mikorra kell megvalósítani, milyen szerzámokat kellene használni és egy-egy munkafolyamat szerintünk mennyi ideig tart. 

  • Tereprendezés előtt áll vagy épületet alapozna? Netán a talajt szeretné kiegyenlíteni? Estleg támfalat kellene építenie, netán lejtős terepet szeretne feltölteni? Géppel könnyebb, gyorsabb, mint kézzel, persze ehhez eszközök, speciális gépek is szükségesek, mármint a gépi földmunkahoz. Keressen bennünket bizalommal, ha építkezés előtt áll, amenyiben terepet szeretne feltöllteni vagy rendezni.